Keresés:

 
Naptár
« 2019. Március »
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Program esemény
Projekt esemény
Új projekt esemény felviteléhez be kell lépni az alábbi űrlap segítségével:
Partnereink
Kövess Facebookon!

Hírlevél olvasás

Középkori templomok útja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyékben

A templomút kizárólag középkori eredetű templomokat fűz fel egy összefüggő tematikus turisztikai útvonalra, amely a szatmári térségre összpontosít.

Ennek oka, hogy ez a régió számos és egyben egyedülálló vallásturisztikai értékekkel büszkélkedhet, azonban ennek ellenére rendkívül alacsony ezek népszerűsége. A térség szempontjából a vallás- és örökségturizmus fellendítése jelenti a turizmus dinamizálásának egyik lehetséges alternatíváját. A projekt megvalósítása továbbá örökségvédelmi szempontból is rendkívül indokolt.

A templomút széleskörű szakmai egyeztetés-sorozatot követően került kialakításra a történeti Szatmár megye területén, amely több szinten zajlott, számos intézmény bevonásával, ami biztosította, hogy a tematikus út kijelölése mindennemű szakmai alappal rendelkezzen. Az egyeztetések során bevonásra került a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal, a Tourinform iroda, a Jósa András Múzeum, a Szatmári Református Egyházmegye, a templomút által érintett egyházközségek, a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Szatmár Megyei Múzeum, a Szatmár Megyei Római Katolikus Egyházmegye, a Szatmár Megyei Ortodox Püspökség, a Kulturális és Vallásügyi Igazgatóság és a Szatmár Megyei Tanács. A szervezetek mellett turisztikai, művészettörténeti, területfejlesztési, örökségvédelmi és marketing szakemberek is aktív részesei voltak a közös munkának, ami biztosította, hogy a tematikus út kijelölésében örökségvédelmi és turisztikai szempontok egyaránt érvényesültek.

A Szatmári-síkság sűrűn vízjárta területein sok kis településből álló, aprófalvas településrendszer fejlődött ki a történelem folyamán. A szélsőséges földrajzi viszonyok, a pusztító árvizek és állandó belvizek következtében - a településstruktúra mellett - a helyi közösségek hagyományai, az épített, természeti örökség is konzerválódott és páratlan gazdagságában maradt fent és vált láthatóvá az utókor számára. Ez a vizek által körbezárt vidék megtartotta egyedi arculatát, hangulatát, középkori épített értékeit. A szegénységből és az elszigeteltségből eredően egészen sajátos építészeti szokások alakultak ki, amelyek főleg a templomépítészetben érhetőek nyomon. A történelmi Szatmár középkori templomainak egyedi hangulatát idézik a kisméretű templomok, a melléjük elhelyezett fa harangtornyok, a díszes kazettás mennyezetek, festett karzatok, vagy a faragott, díszes szószékek.

A tematikus útvonal, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék első közös tematikus útja, a Kárpát-medencében is egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területéről húsz, míg Szatmár megyéből tíz templom része a középkori templomok útjának. A templomút magyarországi szakaszán található Cégénydányád, Csenger, Csengersima, Fehérgyarmat, Gacsály, Gyügye, Jánkmajtis, Kisszekeres, Kölcse, Nagyar, Nagygéc, Nagyszekeres, Sonkád, Szamosbecs, Szamosújlak, Szamostatárfalva, Tiszakóród, Túristvándi, Túrricse, Vámosoroszi. A templomút Szatmár megyei állomásai: Ákos, Avasfelsőfalu, Bikszád, Egri, Erdőd, Kaplony, Sárközújlak, Szilágykorond, Tasnád és Vetés.

Tekintve, hogy mindkét megye kiemelkedő közkincsének tartja épített, kulturális örökségét, az értékek megóvása és népszerűsítése érdekében közös, összehangolt fejlesztési programot dolgozott ki a projektcsapat. Ennek középpontjában azok a középkori templomok állnak, amelyek kiemelkedő és egyben egyedülálló örökségturisztikai értékei a térségnek, azonban önmagukban nem képviselnek jelentősebb vonzerőt, illetve nem rendelkeznek megfelelő turisztikai promócióval - ami kedvezőtlenül befolyásolja látogatottságukat. A projekt reagálva ezekre a problémákra rendkívül változatos tudnivalókat nyújt ezekről az egyedülálló építészeti alkotásokról és felhívja a látogatók figyelmét a két megye vallásturisztikai értékeire. Önmagukban a tematikus utak egy közös témához kapcsolódó, különböző helyszíneken található látványosságok, turisztikai szolgáltatások, programok összekapcsolódását jelentik egyetlen egységes megjelenítésű turisztikai termékké.

Sokrétű tájékoztatató tevékenységek
A projekt tevékenységei között szerepelt és szerepel több rendezvény, amelyek úgy a közvéleményt, mint a szakmai köröket célozzák meg a határ mindkét oldalán (szakmai workshopok, tudományos szimpózium, sajtótájékoztató, zárókonferencia). Ezen kívül május végéig elkészül egy részletes és illusztrációkban gazdag tanulmánykötet a templomút állomásairól, amely tartalmazza az eddigi kutatási eredményeket és közzéteszi az új kutatásokat, valamint egy színvonalas honlap (www.temple-tour.eu - még feltöltés alatt áll), kiadványok (30 000 db brosúra a templomokba látogató turisták számára) és egy turisztikai témájú film.

Ez utóbbi promociós eszközök ízelítőt adnak e páratlan kulturális örökségről és reményeink szerint felkeltik az érdeklődők figyelmét a térség iránt. A templomút állomásaihoz egységes szerkezetű tájékoztató táblák kerülnek kihelyezésre, amelyek biztosítják a látogatók számára, hogy nyomon kövessék és megismerjék azt a középkori örökséget, amelyet a kis gyülekezetek és egyházközségek hagytak az utókorra.

Jövőbeni perspektívák
Távlati célok között szerepel a térség vallásturizmusának fejlesztése és a vallásturizmusra alapozott turizmusfejlesztés erősítése. Jelen projekt a történeti Szatmár középkori templomai tekintetében jelentős dinamizmust ad, egyrészt megalapozza ezeknek a népszerűsítését, másrészt fokozza és javítja a vallásturizmusban érintett szereplők közötti együttműködést és egyéni szerepvállalást.

A projekttel kapcsolatos elvárás az, hogy eredményeképpen jelentős mértékben növekszik majd a turistaforgalom a templomutat alkotó templomokban, és ezeknek a páratlan műemlékeknek értékükhöz méltóan növekszik az ismertsége országos és nemzetközi viszonylatban. Továbbá a jövőbeni célok között szerepel, hogy a Mária út mellett létrejöjjön a térség másik vallásturisztikai útvonala is.

A cikk társszerzője: Majorné László Brigitta, projektmenedzser

További információk a partnerekről és a projektről>>